„Nem kockáztatom a nyakamat senkiért.” „Én csak egy szegény, korrupt hivatalnok vagyok”. „Ha ő kibírta, én is kibírom.” „Párizs örökre a miénk marad”. „Louis, azt hiszem, egy gyönyörű barátság kezdetén vagyunk”.
A régi filmeket kedvelő filmbarátok számára a fenti beszédfoszlányok alapján könnyen kitalálható, hogy a Casablancáról van szó, Kertész Mihály remekművéről, amelyet közel 80 éve, 1942. november 26-án mutattak be a New York-i Hollywood színházban.
A jeles évforduló apropóján, a ma már klasszikusnak számító
romantikus film elkészítésének hátterét járjuk körül, valamint arra keressük a választ, hogy mitől annyira népszerű napjainkban is.
A történet
A film története 1939-ben, nem sokkal a II. világháború kitörése után kezdődött, amikor Murray Burnett és Joan Allison amerikai színpadi szerzők írtak egy Marokkóban játszódó romantikus darabot Mindenki Rickhez jön címmel.
A darabot sosem mutatták be, ellenben Julius és Philip Epstein, valamint Howard Koch forgatókönyvírók megbízást kaptak az akkor már kalandos történeteiről elhíresült magyar rendezőtől a film megírására.
Közben a nácik megszállták Európa nagy részét, megvetették a lábukat Észak-Afrikában is, így az eredeti szerelmes sztoriból antifasiszta történet lett, ellenállókkal, menekültekkel, kollaboránsokkal, ügyeskedőkkel, és ennek szolgálatába állították Rick, a homályos múltú amerikai mulatótulajdonos, és a nem kevésbé rejtélyes Ilse románcát.
Casting
Mint a nagy amerikai filmklasszikusok esetében, a legnehezebb a főszereplők kiválasztása volt. Ma már elég furcsa elképzelni, hogy a lehetséges szereplők között ott volt a későbbi elnök, Ronald Reagan, Ilse szerepére csábították Heidi Lamarrt, a botrányos Extázis hősnőjét és az új francia csillagot, Michéle Morgant.
Fontolgatták azt is, hogy a bárénekesnő szerepére magát Ella Fitzgeraldot szerződtetik. A Warner és Kertész azonban végül tökéletesen választott: az addig csak bűnözőket (Út a villamosszék felé), vagy kőkemény zsarukat (A máltai sólyom) alakító, kicsi, sebhelyes szájú, motyogó Humphrey Bogart valósággal összenőtt a látszólag cinikus, túlélésre játszó, valójában bátor, nemes lelkű és szentimentális Rick alakjával.
Gesztusai, kalapja, ballonkabátja ugyanúgy fogalommá váltak, mint a filmben elhangzott szállóigék. (Bár az a bizonyos „Játszd újra, Sam” ebben a formában nem hangzik el). A nyúlánk, széparcú fiatal svéd sztár, Ingrid Bergman már bizonyított hasonlóan romantikus szerepben az Intermezzóban, Leslie Howard partnereként.
A sajátos humorú, „gyakorlatias” francia rendőrfőnököt, Renault kapitányt játszó Claude Rains híres intrikus volt, és ő alakította H. G. Wells Láthatatlan emberét.
Az ellenálló vezér Victor Lazlo bőrébe a több hősi szerepben ismertté vált Paul Henried bújt, míg ravasz és kegyetlen ellenfele, Strasser őrnagy a német film egyik legnagyobb színésze, Conrad Veidt lett, aki olyan klasszikusokban játszott, mint a Dr. Caligari, a Prágai diák, vagy a Bagdadi tolvaj.
Halhatatlanná vált Dooley Wilson, mint Sam, az As Time Goes By című Max Steiner-dallal. Két magyar színészt is üdvözölhetünk a filmben: a biankó útlevelekkel üzletelő Ugarteként Peter Lorrét, azaz Lőrincz Pétert, az M. - egy város keres egy gyilkost főszereplőjét, és Carl pincér figurájában feltűnik Szőke Szakáll is.
Örökérvényű üzenet
Mitől élvezetes és megható film ma is a Casablanca? Nemcsak a remek színészi játék, a nézőkbe beleivódó párbeszédek miatt. Az emberek többsége ma is gyűlöli a háborút, az elnyomást.
Bár a történet végén, ahogyan azt Hollywoodban illik, a jók megmenekülnek, a rosszat utoléri a végzet, még sincsen teljes happy end, mert Ilsét inkább a kötelesség köti Victor Lazlóhoz, mint a szerelem, és bár Rick úgy sétál el a ködben a Vichy-vizes üveget undorral eldobó Renault-val, hogy fogadásukról beszélgetnek, tudjuk: a szíve mélyén nagyon fáj neki, hogy örökre elmúltak a párizsi szép napok.
A Casablanca országos amerikai bemutatóját 1943 januárjára időzítették, amikor Franklin D. Roosevelt elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök a marokkói városban erősítették meg a náciellenes koalíciót. 1944-ben megkapta a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv Oscar-díját.
Azóta állandó szereplője a moziknak, a különböző tévés filmcsatornáknak, és minden létező örökranglistán a legjobb filmek élmezőnyébe sorolják. Népszerűségére jellemző, hogy a Marx-fivérek már 1946-ban elkészítették paródiáját Egy éjszaka Casablancában címmel. Azóta számos filmes tisztelgett előtte komolyabban is, Jean-Luc Godard-tól Woody Allenig.
A cikkben megemlített színészek, filmek és sorozatok adatlapjai, egy kattintással megnézhetitek a filmek előzeteseit vagy kattinthattok egy színész, sorozat adatlapjára.
