×

Film ajánlása a listára

Kezdje el begépelni a beküldeni kívánt film-sorozat-színész nevét és válasszon a listából.

Meleg filmek

Az LMBTQ filmek nagyon hosszú utat tettek meg az évtizedek során, hogy olyan kiemelt figyelmet kapjon a történetszál, annak a szereplői és a rendező is, mint korábban soha. 2016-ban a Carol című film hat Oscar jelölést kapott, és alig egy évvel később, a történelemben először a Moonlight lett az első LMBTQ témájú film, amely elnyerte a legjobb film Oscar díját. A 2019-es Oscar gálán pedig Olivia Colman kapta a legjobb női főszereplő díját, aki Anne leszbikus királynőjét alakította. Eközben a Love, Simon történelmet írt az első mainstreem, tinédzser rom-comjával, ami egy meleg karakterre összpontosít. De nem csak ezek a kiemelkedő művek léteznek az LMBTQ témájában, rengeteg filmmel lehet dolgunk sok-sok műfajban képviseltetve magukat. Minden idők legjobb meleg filmjeit felsorakoztató listánk egészen 90 évvel ezelőttig nyúlik vissza, az úttörő német film, a Madchen in Uniformig. Központilag foglalkozunk az LMBTQ témájával és filmes közösségként ragaszkodunk a kedvenceink bemutatásához. Rengeteg történetet kell felfedezni, és erre soha nem volt még jobb alkalom. Less bele a listánkba és szavazz a kedvenc filmjeidre!

Hozz létre te is egy hasonló listát, a listák létrehozásához nem kell mást tenned mint regisztrálni az oldalunkon, és máris létrehozhatsz film, sorozat vagy színész listákat, amit megmutathatsz ismerőseidnek és persze az oldal látogatóinak.

Hiányzik egy film a listáról? Ezt a listát te magad is alakíthatod, mert a lista létrehozója engedélyezte a listára való ajánlást. Regisztráció után bárki küldhet be a listára elemeket amiről értesítést kap a lista létrehozója, és ha jónak találja az ajánlatot elfogadhatja.


avatarPankó Evelin

45 elem a listán
6.73 átlagos értékelés
83 óra 16 perc összes futási idő
$1.37B összes bevétel
Meleg filmek
Meleg filmek

Meleg filmek lista elemei

1

És aztán táncoltunk
(2019.09.13) 45 / 0

Dráma / Romantikus /

Az És aztán táncoltunk című grúz-svéd drámát imádta a cannes-i közönség, a Szólíts a neveden grúz párjaként emlegették, és az Oscarra is nevezték a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában. A grúz-svéd koprodukcióban készült drámát Tbilisziben forgatták, rendezője a grúz gyökerekkel rendelkező, de Svédországban élő és alkotó Levan Akin rendező, a film pedig az erősen férfiközpontú és konzervatív közegben egy meleg balett-táncosról szól – ezzel pedig Grúzia első LMBTQ-témájú mozifilmjének számít. Emiatt Grúziában erősen támadta a helyi ortodox egyház, ahogy az ország ultrakonzervatív csoportjai is, felháborítónak minősítve a témáját. És főleg azt, hogy a film szerint léteznek meleg grúz férfiak.

Tovább

2

Romlott oktatás
(2020.04.25) 45 / 0

Dráma / Bűnügyi / Történelmi / TV film /

Frank Tassone köztiszteletben álló Long Island-i szuperintendens, aki asszisztensével, Pam Gluckinnal együtt a Roslyn Iskolai Körzet felvirágoztatásán dolgozik. Frank a pozitív üzenetküldés mestere, akit a polgárok és a diákok egyaránt kedvelnek. Ám egy diákújságíró néhány kiadási bizonylat láttán elhatározza, hogy alaposabban utánanéz néhány dolognak. Minél mélyebbre ás, annál sötétebb ügyekre bukkan. A film az amerikai történelem legnagyobb állami iskolai sikkasztási botrányát dolgozza fel.

Tovább

3

Kszi, Simon
(2018.02.16) 44 / 0

Vígjáték / Dráma / Romantikus /

Mindenkinek jár az igaz szerelem. Ám a tizenhét esztendős Simon Spier számára ez nem olyan egyszerű: családja és barátai még nem tudják, hogy meleg, ráadásul még csak nem is sejti, ki az az osztálytársa, akibe online belezúgott. A két ügy megoldása egyszerre lesz számára kacagtató, rémisztő és sorsfordító.

Tovább

4

Benedetta
(2021.07.09) 42 / 0

Dráma / Történelmi / Romantikus /

A 17. századi Olaszországban egy apácát erotikus álmok gyötörnek. A nő riadtan azt gondolja, hogy démoni erő lett úrrá rajta, társai azonban a segítségére sietnek.

Tovább

5

Végzetes rágalom
(1961.12.19) 41 / 0

Dráma / Romantikus /

Keletkezésének idejéhez képest merész témájú, provokatív film, amelyben egy bosszúra éhes diáklány azt a pletykát terjeszti el tanárairól, hogy leszbikusok.

Tovább

6

Rocketman
(2019.05.22) 40 / 0

Zenei / Dráma / Történelmi /

A ROCKETMAN egy nagyszabású zenés fantázia Elton John áttörést hozó éveinek hihetetlen emberi történetéről. A film azt a fantasztikus átalakulást követi nyomon, ahogyan a félénk zongorista csodagyerek Reginald Dwightból világszerte ismert szupersztár lesz Elton John néven. Az inspiráló történet – mely Elton legkedveltebb dalaira van felfűzve, a főszereplő Taron Egerton előadásában – nyomon követi a kisvárosi srácot azon az úton, melynek során a popkultúra egyik legikonikusabb figurájává nőtte ki magát.

Tovább

7

Vörös ördög
(2017.02.15) 39 / 0

Dráma /

A tizenhat éves Ned minden igyekezete ellenére sem tudja meggyőzni apját és mostohaanyját, hogy ne egy olyan bentlakásos iskolába küldjék, ahol a rögbi nem sport, hanem egyenesen vallás. A fiú egyedi ízlésével, magának való természetével és furcsa viselkedésével meglehetősen kilóg a sorból, és hamar az iskolatársak célpontjává válik. Az új tanév sem kecsegtet semmi jóval, ráadásul érkezik egy új tanuló, Conor, aki a rögbi csapat legnagyobb reménysége, és aki Ned szobatársa lesz. A két fiú nem is lehetne különbözőbb egymástól, közös életük döcögősen is indul, azonban hamar kiderül, hogy egyikük sem találja a helyét a konzervatív és csökönyös közegben. A sorsközösség barátsággá válik, amelynek sok kihívással kell megküzdenie.

Tovább

8

A szerelem sivataga
(1985.10.01) 38 / 0

Dráma / Romantikus /

50-es évek, nevadai kisváros. Ide érkezik meg Vivian Bell professzor asszony, hogy a helyi válási törvényeket kihasználva gyors és fájdalommentes véget vessen kiürült házasságának. Egy farmon száll meg, és karót nyelve jár-kel a helyiek között. Mikor azonban megismerkedik házigazdája magabiztos, leszbikus lányával, Cayjel, eddigi önmagával összeegyeztethetetlen érzések kerítik hatalmukba...

Tovább

9

Keep the Lights On
(2012.02.25) 37 / 0

Dráma / Romantikus /

Tovább

10

The Watermelon Woman
(1996.02.07) 36 / 0

Dráma / Vígjáték / Romantikus /

Tovább

11

A gyerekek jól vannak
(2010.07.09) 36 / 0

Vígjáték / Dráma /

A leszbikus pár, Nic és Jules együtt nevelik két tinédzser gyereküket. A srácok annak idején mesterséges megtermékenyítéssel fogantak. Mivel Joni éppen betöltötte a tizennyolcat, és főiskolára készül, öccse megkéri egy nagy szívességre: derítse ki, ki kettejük biológiai apja. Paul, az életművész étterem-tulajdonos elsőre nagyon meglepődik, amikor kiderül, van két gyereke. Már az első találkozás elindít valamit, ám hamarosan váratlan fordulatok egész sorozatát hozza mindannyiuk életébe.

Tovább

12

Egyéni rekord
(1982.02.05) 34 / 0

Dráma /

Chris és Tory profi atléták, akik az 1976-os olimpiai játékokon találkoztak először. A két lány között mély barátság, sőt, szerelem alakul ki, Chris ezért Tory edzőjének csapatához szegődik. A férfi kezdetben gyengének és tehetségtelennek tartja és ellenzi, hogy Toryval töltse minden idejét, küzdelmét és akaraterejét látva azonban hamarosan felfedezi benne a bajnokot. A nagy fizikai nyomás hatására érzelmeik összezavarodnak, ezért különválnak, Chris pedig edzője mellett más férfiakkal is találkozgatni kezd. Az 1980-as olimpiát megelőző pánamerikai játékokon ellenfelekként találkoznak újra; tudják, hogy ez a verseny sokkal többről szól a győzelemnél. Testükre és akaraterejükre életük legkeményebb próbája vár.

Tovább

13

Strandpatkányok
(2017.08.25) 33 / 0

Dráma / Romantikus /

A jóképű Frankie esténként barátaival Brooklyn utcáin cselleng. Ha nincs pénzük fűre, a kisebb tolvajlásoktól sem riadnak vissza. Azután rátalál a szerelem: megismerkedik Simone-val. Amiről azonban sem a lány, sem a barátai nem tudnak, hogy kettős életet él. Éjszakánként meleg chaten idősebb férfiakkal ismerkedik…

Tovább

14

Otthonom, Idaho
(1991.02.01) 32 / 0

Dráma / Kaland /

Fiúk tengnek-legnek az utcán, prostitúcióból élnek, csapatba verődve árulják magukat. Scott azonban kilóg közülük a sorból, őt ebbe az életformába a dac sodorta, a lázadás vasakaratú, polgármester apja ellen. Hozzá kötődik a legjobban az érzékeny Mike, aki narkolepsziában szenved. A két fiú együtt indul útnak, hogy megkeressék Mike anyját, s eljutnak egész Olaszországig, ám a mama már rég máshol jár. Hazatérvén Scott a rég áhított apai örökséggel újra beilleszkedik a gazdag polgári világba, Mike pedig magára marad a semmibe vesző idahoi országút szélén.

Tovább

15

Maurice
(1987.08.21) 31 / 0

Dráma / Romantikus /

A Cambridge-i egyetemre jár az Edward-korabeli Angliában Clive, a gazdag arisztokrata fiú és barátja, Maurice. A két ifjú egyre közelebb kerül egymáshoz, a barátságból szerelem lesz. Az iskola befejezése után azonban útjaik elválnak. Clive "megtér", és a politikai karrierje érdekében megtagadja homoszexuális szerelmét, és hamarosan megházasodik. Maurice viszont egy másik ifjú, Alec személyében találja meg az igazi szenvedélyes szerelmet. E.M. Forster önéletrajzi ihletésű regényéből. A könyv 1971-ig tiltott listán szerepelt.

Tovább

16

Mennyei teremtmények
(1994.09.12) 30 / 0

Dráma / Fantasy /

Pauline és Juliet egy új-zélandi kisvárosban, Christchurchben élnek. Az iskolában barátkoznak össze, annak ellenére, hogy társadalmi különbség is van köztük. Juliet angol és jól szituált, Pauline rosszul öltözött és szülei mindennapos gondjai lehúzzák nagyra törő álmait. Ketten együtt elhatározzák, hogy izgalmas regényeket írnak, de közben egyre mélyebbre merülnek a képzelet világába.

Tovább

17

Az esküvői bankett
(1993.03.01) 29 / 0

Vígjáték / Dráma / Romantikus /

Kao Vaj-tung azon kevesek közé tartozik, akiknek sikerült. Tisztes karriert futott be Amerikában, a lehetőségek hazájában, s már az állampolgárságot is megszerezte. Bankszámlája olyannyira meggyarapodott, hogy Manhattan egyik legmenőbb negyedében futja lakásra. Idősödő szülei odahaza Tajvanon boldogan élnének, míg meg nem halnak, ha fiukat boldog férjnek és családapának tudhatnák. Ám a házasságnak, amire a szülők oly forrón vágynak, komoly akadálya van: Vaj-tung Simont szereti. Egyetlen megoldás van: az aggódó rokonságnak prezentálni kell egy nőnemű menyasszonyt, s erre megvan az eszményi önkéntes jelölt Vej-vej, az illegálisan bevándorolt kínai festőművész leányzó személyében.

Tovább

18

Mentsd meg a pom-pomlányt!
(2000.07.07) 28 / 0

Vígjáték / Romantikus /

Megan (N.L.) 17 éves, hétköznapi lány. Tagja a helyi pompom-csapatnak, egy jóképű focista fiú a kedvese, talán csupán annyiban más, hogy a szülei az átlagosnál vallásosabbnak nevelték. Azonban egyre több apró jel mutat arra, hogy hősnőnkkel mégsincs minden rendben - csak nőket ábrázoló poszterei vannak, nem szereti ha a fiúja megcsókolja és bámulja a többi lányt. Ennyi már elég is a szüleinek ahhoz, hogy elküldjék őt a Helyes Utak terápiás központba, ahol a homoszexuálisokat kigyógyítják ebből a "betegségből". A rikító rózsaszín és szembántóan kék új világban szembesül egy abszurd, már-már önkényuralminak nevezhető rendszerrel, melynek célja, hogy heterová tegyék őt és szerencsétlen társait/társnőit. A parodisztikus megoldásokkal operáló vígjáték, a "normális" világ karikatúráját tárja a néző elé

Tovább

19

Pariah
(2011.12.27) 27 / 0

Dráma /

Egy brooklyni tinédzser lánynak mindent - családot, barátokat,az egész életét - kockára kell tennie, hogy megtalálja és megélje igazi énjét...

Tovább

20

Kánikulai délután
(1975.08.01) 26 / 0

Bűnügyi / Dráma / Thriller /

Elviselhetetlen a hőség 1972 augusztusában, amikor három fiatal férfi ki akarja rabolni az egyik brooklyni bankfiókot. Sonny és két társa azt tervezte, hogy egyszerűen és gyorsan túl lesznek rajta, ám semmi sem a terv szerint alakul. A legfiatalabb még időben kiszáll a buliból, Sonny és Sal azonban folytatják az akciót. A férfinak ugyanis a barátja átoperálásához kell a pénz, ám a kasszában alig ezer dollár van. A bankrablásból szinte akaratuk ellenére túszejtő akció lesz. A rendőrség körülveszi az épületet, és hamarosan a média képviselői is megjelennek. Valós történet alapján.

Tovább

21

Mielőtt leszáll az éj
(2000.09.03) 25 / 0

Dráma /

A fesztiváldíjas alkotás Reinaldo Arenas kubai költő és író önéletrajzi regénye alapján készült. A vidéken nagy szegénységben, de szabadon felnőtt fiúnak hamar felfedezik kivételes tehetségét és a fővárosba küldik tanulni. Húsz éves korában első kötetével országos elismertségre tesz szert. Ám hatalmas keresztet cipel a hátán: Castro rezsimjében halálos bűnnek számított a homoszexualitás, amelyet a költő (és barátai) nyíltan vállaltak. A költő sok nehézség árán emigrált Amerikába, ám az ígéret földjére már csak meghalni érkezett gyógyíthatatlan betegsége miatt... Reinaldo Arenas (1943-1990) memoárjai alapján készült a film, a meleg kubai költő és regényíró eleinte Castro híve, majd életmódja és provokatív magatartása miatt Amerikába kénytelen szökni.

Tovább

22

Hedwig és a Mérges Csonk
(2001.07.20) 24 / 0

Vígjáték / Zenei / Dráma /

Hedwig, a rockénekes Hanselként született, és nehéz körülmények között nőtt fel. Hansel találkozik a jóképű amerikai katonával. A férfi azt ígéri, magával viszi Amerikába, egy feltétellel, ha nővé operáltatja magát. Az operáció azonban nem sikerül, így a nevét Hedwigre változtató Hansel kilátástalan helyzetbe kerül. Hedwig mindenféle munkát elvállal, hogy megéljen, miközben énekesnőként is fellép. Megismerkedik a tizenhat éves, vallásos Tommyval. Összebarátkoznak, ám Tommy ellopja Hedwig dalait, és igazi rocksztár lesz belőle, amiről Hedwig mindig is álmodott.

Tovább

23

Egy egyedülálló férfi
(2009.10.19) 23 / 0

Romantikus / Dráma /

Az Egyesült Államok a múlt század hatvanas éveinek elején. A kubai rakétaválság árnyékában, Los Angelesben, egy személyes dráma zajlik. George Falconer, az ötvenkét éves angol, homoszexuális professzor nyolc hónappal ezelőtt elveszítette a partnerét. Tizenhat esztendőn át élt Jimmel, a halála után nem találja a helyét. Állandóan kísérti a múlt, a Jimmel töltött pillanatok, emlékek idéződnek fel benne. 1962. november 30-án George végül úgy dönt, hogy véget vet az életének. A nap azonban bővelkedik váratlan eseményekben és találkozásokban, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy George eldöntse, tartogat-e még valamit számára az élet?

Tovább

24

Jeffrey - Valami más
(1995.08.18) 22 / 0

Vígjáték / Dráma / Romantikus /

Jeffrey meleg férfi, színész is, de leginkább pincérkedik a megélhetésért. Elhatározza, hogy ezekben a veszélyes időkben inkább megvonja magától a szex örömeit. Pont ekkor találkozik végre az igazival, akivel bomba párost alkotnának. Jeffrey nehezen tud választani a csapodárság, a szerelem és saját fogadalma között, viszont nem akar végzetes helyzetbe kerülni...

Tovább

25

High Art
(1998.06.12) 21 / 0

Dráma / Romantikus /

Tovább

26

Mindent anyámról
(1999.04.16) 20 / 0

Vígjáték / Dráma /

Egy görög mondás szerint csak azok a nők látnak tisztán, akiknek könny áztatta a szemét. Manuelára nem igaz ez a mondás. Azon az estén, mikor egy autó halálra gázolja Estebant, a fiát, Manuela minden könnyét kisírja. S ahelyett, hogy tisztábban látna, a jelen és a jövő teljesen összekuszálódik benne. Fia egy hátrahagyott naplójában az alábbiakat olvassa: "Tegnap anyám egy fényképet mutatott nekem. A fele hiányzott. Úgy érzem, az életemből is hiányzik ez a rész." Az apjáról volt szó. Manuela sosem beszélt róla fiának, nehéz lett volna megmagyarázni, hogy a férfinek nagyobb mellei vannak mint neki és hogy Lolának hívják. A hallgatás mint egy szörnyű bűn, úgy nehezedik vállaira. Elhatározza, hogy megkeresi Lolát, hogy elmondja neki, volt egy fiuk, aki már halott.

Tovább

27

Hosszútávú kapcsolat
(1989.10.11) 19 / 0

Dráma / Romantikus /

1990-ben az AIDS-et rejtélyes és halálos veszedelemnek tekintették, rengeteg szóbeszéd és hazugság övezte. A film hét homoszexuális férfi életén, kapcsolatain keresztül követi nyomon a betegség alakulását, a körülötte kirobbanó egészségügyi válságot. Kezdetben úgy írtak róla az újságok, mint ritka rákbetegségről, amely homoszexuális férfiakat támad meg. Willyt és Johnt sem igazán érdekelte, miről cikkeznek a lapok, amíg a sors szeszélye folytán maguk is érintettekké válnak. Vagy ott van Sean, a szappanopera-író, akinek az állapota egyre romlik a betegség miatt. A barátja, David végig kitart mellette.

Tovább

28

Vasárnap, átkozott vasárnap
(1971.07.01) 18 / 0

Dráma /

London értelmiségi világában, a hetvenes években játszódik a történet. Alex Greville elvált, sikeres asszony, aki egyedül is megállta a helyét az életben. Már csak az igazi szerelmet, a boldogságot szeretné megtalálni egy férfi oldalán. Dr. Daniel Hirsh is sikeres a szakmájában, csak a magánélete üres. Az ifjú művész, Bob Elkin mindkettőjük szívét lángra gyújtja. Alex és Daniel számára nyílt titok, hogy egyazon férfiért epekednek, mint ahogy azt is tudják, hogy Bob valójában nem méltó egyikőjük szerelmére sem. A szenvedély azonban elhomályosítja a látásukat, megalkuvásra készteti őket.

Tovább

29

Egy fantasztikus nő
(2017.04.06) 17 / 0

Dráma /

Marina, a pincérnő kipróbálja magát bárénekesként, hogy így lépjen túl barátja halálán.

Tovább

30

Isten országa
(2017.09.01) 16 / 0

Romantikus / Dráma /

A Saxby család észak-angliai farmján nehéz és monoton az élet. Az anya nem bírja sokáig, gyermekét is elhagyva délre költözik. Johnnyt ezután az édesapja és nagyanyja neveli. Az apa azonban egy szélütés következtében munkaképtelen lesz, így a napi teendők a fiú nyakába szakadnak. Ő azonban nem a szorgalom mintaképe! Szívesebben kocsmázik hajnalig, s dug meg egy-egy pasit a pubok mellékhelyiségeiben. A család a juhok tavaszi ellési idejére egy kisegítő munkást keres, de a hirdetésre csak a romániai migráns, Gheorghe jelentkezik. Johnny ellenségesen fogadja a fiút. Attól tart, hogy társaságában nehezebben folytathatja majd kettős életét. Túl a barátságon Yorkshire festői lankáin…

Tovább

31

Bíborszín
(1985.12.18) 15 / 0

Dráma /

A film Alice Walker Kedves Jóisten című regényéből készült. Az Egyesült Államok déli részén játszódik, fekete írónő, fekete története. De nemcsak a feketék másodrangúságáról szól, hanem a nőkről, akik a feketék társadalmában másodrangúak: Csak nézd meg magad - vágja Celie fejéhez a férje - Nigger vagy, szegény vagy, csúnya vagy, nő vagy." És Celie, akinek fejlődését tizennégy esztendős korától egy emberöltőn át kísérjük figyelemmel, s aki a hosszú-hosszú éveken át csak istenhez írhatta a leveleit, a maga embersége és két szeretett asszony segítsége révén mégis megáll a lábán, és szembefordul a sokszoros átokkal: Lehetek szegény, lehetek nigger, lehetek csúnya, és meglehet, hogy főzni sem tudok. De itt vagyok."

Tovább

32

Parting Glances
(1986.01.01) 14 / 0

Vígjáték / Dráma /

Tovább

33

Tangerine
(2015.07.10) 13 / 0

Vígjáték / Dráma /

Két lány veszekszik a narancssárga színekben pompázó Los Angeles-i utcákon. Úgy tűnik, mintha nyár lenne, pedig karácsony napja van, csakhogy ebben a városban kevés dolog emlékezteti az embert a karácsonyra, pláne abban a negyedben, ahol a lányok élnek. A lányok, akik a szó régimódi értelmében nem is lányok igazán. Sin-Dee és Alexandra férfi testbe születtek, ám aki egy kicsit is rá szán némi időt, hogy figyelje őket, gyorsan rájöhet, hogy a lelkük valóban női lélek. Ők ketten úgy oltják egymást az utcán, mintha csak az Éjjel-nappal Budapest Los Angelesben játszódó különkiadását néznénk, és még csak a film elején járunk. Sin-Dee most szabadult a börtönből, és legjobb barátnője, Alexandra segítségével szeretné megtalálni a pasiját, aki a távollétében megcsalta őt egy “muffos csajjal”.

Tovább

34

Priscilla - A sivatag királynőjének kalandjai
(1994.05.31) 12 / 0

Dráma / Vígjáték /

Felicia, Mici és Bernadette, az extravagáns produkcióikról ismert nőimitátor előadóművészek, a "pucckirálynők", meghívást kapnak egy négyhetes turnéra, Ausztrália vörös sivatagának kellős közepébe. Priscilla névre keresztelt lerobbant buszukat egy nap levendulaszínűre festik, majd nekivágnak a sivatagnak. Rádiójukból bömböl a zene, a busz zsúfolva női ruhák, tűsarkú cipők és "alkalmilag" bérelt melltartók tarkabarka gyűjteményével. Az út során majdnem mindenkivel összebalhéznak, valószínűtlen helyeken beöltöznek és előadást tartanak: Felicia és Mici női ruhát viselő imitátorként, Bernadette pedig transzszexuálisként mindenhol nagyot alakít.

Tovább

35

Adèle élete – 1-2. fejezet
(2013.10.09) 11 / 0

Romantikus / Dráma /

Az Adéle élete 1-2. fejezet két lány szerelméről szól, pikáns, explicit testiséggel fűszerezve. A 15 éves középiskolás Adéle tanár szeretne lenni, ám élete egyik pillanatról a másikra fenekestül felfordul, amikor találkozik Emmával, egy közeli főiskola kékhajú diáklányával. A két lány szenvedélyes viszonyba kezd egymással. Abdellatif Kechiche az Adéle élete 1-2. fejezet első felében követi az eredeti képregény történetét, ám filmjébe szerzői társadalomkritikai gondolatait is beleszövi.

Tovább

36

Holdfény
(2016.10.21) 10 / 0

Dráma /

Little, Chiron és Black. Három név, melyek ugyanazon embernek három különböző életszakaszát jelölik meg, végigkísérve jellem- és személyiségfejlődésének legfontosabb részeit. A kisgyerek Little Miami leszakadó részén él egyedülálló és drogfüggő anyjával. Itt ismerkedik meg a drogdíler Juannal, és a felnőtt férfival barátságot köt a saját korosztályából kitaszított fiú. A tinédzser Chiron a nemi érés szakaszába lépve keresi identitását. Végül a felnőtt, kigyúrt, harmincas Blackkel zárul a történet, aki képes szembenézni múltbeli énjével és korábbi traumáival.

Tovább

37

Portré a lángoló fiatal lányról
(2019.06.17) 9 / 0

Dráma / Romantikus /

Héloïse-ról (Adèle Haenel) portrét rendel grófi családja, hogy a festmény segítségével házasítsák ki. A fiatal lány viszont nem akarja elveszíteni a szabadságát, mindent megtesz a kényszerházasság ellen, így a Bretagne-i szigetre érkező festőnő, Marianne (Noémie Merlant) társalkodónőnek adja ki magát, hogy megfigyelhesse a vonásait. A közös séták során Marianne-nak nemcsak arra kell vigyáznia, hogy Héloïse előtt ne derüljön ki az igazi feladata, de egyre nehezebben tud ellenállni a lány vonzerejének is.

Tovább

38

Túl a barátságon
(2005.09.10) 8 / 0

Dráma / Romantikus /

Ennis Del Mar és Jack Twist először egy hajnalon találkoznak, Joe Aguirre birtokán, a munkáért sorban állók között.Mindkettőjüket ehhez a tájhoz kötik céljaik - tartós munkát találni, megházasodni, családot alapítani - és mégis vágynak valami másra, megfoghatatlanra is. Egymásra találnak a barátságban, majd egy ennél is mélyebb kapcsolatban. Nyár végére útjaik elválnak, Ennis Wyomingban marad és feleségül veszi szerelmét, Almát, aki két gyemeket szül neki. Jackre Texasban felfigyel a rodeo királynője, Lureen Newsome. Kapcsolatuk házassággal folytatódik, egy fiuk születik. Négy év telik el, amikor Ennisnek átad a felesége egy képeslapot, amely Jacktől érkezett, hogy átutazóban lesz Wyomingban. Ennis lelkesen várja barátját, majd egy pillanat alatt világossá válik, hogy az eltelt idő csak erősítette a kettőjüket összekötő szálakat.

Tovább

39

Megbocsátasz valaha?
(2018.10.19) 7 / 0

Dráma / Bűnügyi / Vígjáték /

A híres életrajz írónő (és macskabarát) Lee Israel igaz története, aki a '70-es '80-as években olyan hírességek életéről írt, mint Katherine Hepburn, Tallulah Bankhead, Estee Lauder és az újságíró Dorothy Kilgallen. Mikor Lee írásait már nem akarják kiadni, mert nem tart lépést a változó ízléssel, alkotó képességeit megtévesztésre kezdi használni, amiben hűséges barátja Jack támogatja.

Tovább

40

Szólíts a neveden
(2017.09.01) 6 / 0

Romantikus / Dráma /

1983-ban a tizenhét éves Elio Észak-Olaszországba érkezik a nyári szünetre, ahol megismerkedik Oliver-rel. A férfi és a fiatal srác sok közös élményt osztanak meg, míg végül romantikus kapcsolat alakul ki közöttük.

Tovább

41

A fiúk nem sírnak
(1999.09.02) 5 / 0

Bűnügyi / Dráma /

A poros kisvárosba egy elbűvölő fiatalember érkezik. Brandon Teena igazi társasági ember. A helyi srácok hamar befogadják, a lányok bomlanak érte. Sikerének titka azonban súlyos teher. Lana, a helyi szépség is beleszeret, családja is örömmel fogadja be az álomfiút. Ám amikor kiderül a szörnyű igazság Brandonról, a becsapott közösség bosszút áll és kegyetlenségük nem ismer határokat.

Tovább

42

Madárfészek
(1996.03.08) 4 / 0

Vígjáték /

Armand sikeres transzvesztita, éjszakai bárt üzemeltet Miami Beach-en. A show-műsorok sztárja Starina, azaz a tulajdonos szeretője, eredeti nevén Albert. Velük él Val, aki Armand kudarcot vallott heteroszexuális kísérletének gyümölcse. A fiú kiválasztottja Barbara, egy ultrajobboldali szenátor lánya. A szenátor kíméletlen harcot folytat a morális züllöttség ellen. Barbara boldogan invitálja szüleit Val-hoz és furcsa családjához. A szülőknek beadott mese szerint Armand görög diplomata, csakhogy nem mindenki értesül helyesen a mese részleteiről. Az eredmény: fergeteges félreértések és sziporkázó, csípős párbeszédek. Az Őrült nők ketrece című nagy sikerű vígjáték amerikai "felújítása".

Tovább

43

Carol
(2015.11.20) 3 / 0

Romantikus / Dráma /

Az ötvenes évek gazdasági fellendülése idején a húszas éveiben járó Therese Manhattan egyik nagyáruházában dolgozik eladóként, és naphosszat a jobb életről, és a szerelemről álmodozik. Egy nap találkozik a jómódú Carollal, aki kihűlt házasságában vergődik, és amit talán csak kislánya iránti imádata tart egyben. A két nő között rögtön szikrázni kezd a levegő, és kezdetben ártatlannak induló találkozásuk az érzelmek hatására gyorsan elmélyül. Carol féltékeny és továbbra is szerelmes férje meg akarja kérdőjelezni a nő anyai rátermettségét, valamint erkölcsösségét. Később pedig további, mélyre elásott titok is felszínre kerül a múltból.

Tovább

44

Philadelphia
(1993.12.22) 2 / 0

Dráma /

Andrew Beckett - egy jólmenő nagyvállalat tehetséges ügyvédje - homoszexuális. Ezt sikerül egészen addig titokban tartania, amíg meg nem támadja a halálos kór, az AIDS. A látható jelek miatt a vállalat elbocsátja Beckett-et, persze koholt vádak alapján. Andrew nem nyugszik bele a döntésbe, felkéri Joe Miller ügyvédet, vállalja el az ügyet. Joe először elutasítja a felkérést előítéletei miatt, de azután ügyvéd énje kerekedik felül, s elvállalja az ügyet.

Tovább

45

A fiúk a bandából
(2020.09.30) 1 / 0

Dráma /

Egy 1968-as New York-i születésnapi partin egy meglepetésvendég és egy ivós játék révén hét meleg barát ki nem mondott érzésekkel és elhallgatott titkokkal szembesül.

Tovább