×

Sorozat ajánlása a listára

Kezdje el begépelni a beküldeni kívánt film-sorozat-színész nevét és válasszon a listából.

Krimi sorozatok

Kanapényomozónak lenni a legjobb a világon. Rengeteg gyilkossági rejtélyt oldhatunk meg, szétválogathatjuk a részleteket, szűrhetjük a gyanúsítottakat. Csupán a krimi szalagot és a krétás körvonalat csinálják meg helyettünk a nyomozók, minden más már szinte a mi dolgunk. Nem is csoda miért imádjuk ennyire ezt a műfajt. A történelem nagy részében a bűnözés állt a történetmesélések középpontjában. A bűvölet a napjainkban is folytatódik a filmekben és a tv műsorokban, függetlenül attól, hogy kik állnak a reflektorfényben. Egyesek imádják az agyafúrt történetszálakat, amelyek elegendő támpontot adnak az esetek megoldásához, mások pedig szeretnek a sorozatgyilkosok sötét elméjébe belátni. Néhány krimi rajongó könnyen be tudja vallani, hogy tartanak attól, hogy maguk is hasonló bűncselekmények áldozatai lesznek, és ezáltal mindenre fel tudnak készülni. Mások pedig szeretik azt látni, hogy a bűnüldözés minden epizód végén bíróság elé állítja a rosszfiúkat. Akárhogy is, a krimi által ihletett televíziózás őrülete nem ért véget. A listánk az elmúlt évek legjobbra értékelt krimi műsorait tartalmazza, így neked már nem lesz gondod arra, hogy melyiket válaszd ki. Az összeset ajánljuk!

Hozz létre te is egy hasonló listát, a listák létrehozásához nem kell mást tenned mint regisztrálni az oldalunkon, és máris létrehozhatsz film, sorozat vagy színész listákat, amit megmutathatsz ismerőseidnek és persze az oldal látogatóinak.

Hiányzik egy sorozat a listáról? Ezt a listát te magad is alakíthatod, mert a lista létrehozója engedélyezte a listára való ajánlást. Regisztráció után bárki küldhet be a listára elemeket amiről értesítést kap a lista létrehozója, és ha jónak találja az ajánlatot elfogadhatja.


avatarPankó Evelin

38 elem a listán
7.89 átlagos értékelés
Krimi sorozatok
Krimi sorozatok

Krimi sorozatok lista elemei

1

Totál szívás
39 / 0

Dráma / Történelmi /

Walter (Bryan Cranstom), a kémiatanár az 50. születésnapján tudja meg, hogy végső stádiumú tüdőrákban szenved és alig egy éve van hátra. Szereti a várandós feleségét és gondozásra szoruló tinédzser fiát, ezért úgy dönt, hátralevő idejében a lehető legtöbb pénzt gyűjti össze. Erre azonban csak a törvény másik oldalán van lehetősége, ezért szövetkezik egykori, drogdíler diákjával és belefognak a metamfetamin gyártásába. Hamar kiderül, hogy Walterrel ellentétben Jesse egy pancser, és már az első üzletkötésnél összehoz másfél hullát. Walter elindul a lejtőn, ahol nincs megállás.

Tovább

2

Drót
37 / 0

Animációs /

A történet egyetlen baltimore-i kábítószeres gyilkossági nyomozást göngyölít fel, ám egyáltalán nem a szokványos krimiszerű módon, hanem mindkét fél megvilágításában. Az eseményeket mind a rendőrök, mind a célpontok, mind a bűnözők szemszögéből vizsgálja a sorozat, s lebilincselő epizódjai olyan világot tárnak elénk, ahol nehéz különbséget tenni jó és rossz, bűn és büntetés között.

Tovább

3

Maffiózók
36 / 0

Sci-Fi / Dráma /

Mi történik ha egy maffiavezérnek olyan testi és lelki problémái támadnak, hogy kénytelen szakemberhez, nevezetesen egy pszichiáterhez fordulni? Anthony Soprano rendszeresen jár Dr. Jennifer Melfihez és mindenről aprólékos gonddal beszámol neki. Mesél neki a feleségéhez fűződő viszonyáról, az anyjával való kapcsolatáról, kezelhetetlen gyermekeiről. Csak egyvalamiről hallgat diszkréten. Elvei nem engedik, hogy elmondja orvosának, milyen kegyetlenséggel számolnak le riválisaikkal.

Tovább

4

Sherlock
35 / 0

A sorozat a 21. századi Londonban játszódik, melyben elénk tárul, hogyan nyomozna ma Nagy-Britannia legendás detektívje, Sherlock Holmes (Benedict Cumberbatch) és barátja, Dr. John Watson (Martin Freeman).

Tovább

5

A törvény nevében
34 / 0

Akció / Bűnügyi /

A sorozat két zsaruról szól. Martin Hart és Rust Cohle egykor társak voltak, és 17 évvel ezelőtt együtt nyomoztak egy prostituált halála ügyében. Amikor új információ kapcsán meghallgatják őket, felelevenedik a múlt.

Tovább

6

Fargo
33 / 0

Egy minnesota-i kisvárosban, Bemidji-ben járunk, hősünk egy tutyimutyi biztosítós figura, Lester Nygaard, aki találkozik egy rettenetesen titokzatos és fura modorú emberrel, s ez a találkozás események szörnyű láncreakcióját indítja el.

Tovább

7

Birmingham bandája
32 / 0

A sorozat fő készítője Steven Knight, aki hozzáértését eddig olyan filmeknél bizonyította, mint a Gyönyörű mocsokságok, vagy az Eastern Promises – Gyilkos ígéretek, ezúttal egy atyafiakra szálló, személyes családi legendát dolgozott fel. Egy múltbeli nyers ipari világban érvényesülő galeri történetét, amely egykor a birminghami alvilág uralkodójává vált és hatalma elmúlása után is megőrizte hírnevét a brit folklór. A hajdanán virágzó angliai geng-kultúrából Knight a Peaky Blinders nevű ír bandát emelte a cselekmény centrumába, mely kompánia alanyait itt is (ahogy az amerikai korzón) egykor élt gengszterek ihlették. Pontosabban a Shelby-klán tagjai, akik Anglia mélyszegény negyedeiből képeztek félelmetes erőt fogadóirodáik és a beszedett védelmi pénz által.

Tovább

8

Narcos
31 / 0

A sorozat Pablo Escobar életének egy részét mutatja be, a medellíni kartell hétköznapjai mellett. Escobar-t, aki nem csak a Medellin kartel vezetője volt és ismert terrorista, hanem országgyűlési képviselő és családapa, sőt, a szegények afféle Robin Hood-ként tekintettek rá, Wagner Moura alakítja

Tovább

9

Twin Peaks
30 / 0

Bűnügyi / Dráma / Thriller /

A kis északnyugat-washingtoni kisváros, Twin Peaks élete teljesen felfordul, miután a folyóparton egy műanyag zsákban megtalálják a gimis szépségkirálynő Laura Palmer holttestét. Miután Laura egyik iskolatársa, Ronette Pulaski kómába esik, Dale Cooper különleges ügynököt bízzák meg az esetek felderítésével. Cooper szerint Laura halála kapcsolatban állhat egy Theresa Banks nevű lány egy évvel korábbi halálával. Cooper Laura egyik körme alatt felfedez egy kis darab papírt, melyen egy R betű áll. Elmondja Truman seriffnek, hogy Theresa Banks körme alatt egy T betűt talált. Nincs kétség, ugyanaz a gyilkos...

Tovább

10

Better Call Saul
29 / 0

A "Better Call Saul" a Breaking Bad előzménysorozata, amely hat évvel a Breaking Bad cselekménye előtt játszódik. Főszereplője Saul Goodman (Bob Odenkirk alakítja), az ő drámai karakterváltozását kíséri végig a tízrészes sorozat, mielőtt Walter White ("Breaking Bad") ügyvédévé lépne elő. A sorozat első epizódjában még Jimmy McGillként ismerjük meg a főszereplőt, később változik csak át úgy a neve mint saját karaktere Saul Goodmanre. Jimmy jelentéktelen kis ügyvédként dolgozik, mindennapos küzdelmet folytat a megélhetéséért. Jimmy mellett, de sokszor ellene dolgozik mint rendőr, később magánnyomozó Mike Ehrmantraut - az ő karaktere szintén a Breaking Bad sorozat egyik kulcsfigurája.

Tovább

11

A Fiúk
28 / 0

Thriller / Bűnügyi / Dráma /

A sorozat egy olyan korban játszódik, ahol a szuperhősök többsége el van telve celeb státuszával, és ez gyakran felelőtlen viselkedéssel párosul, ami a világ biztonságát is veszélybe sodorja. A középpontban egy renegát csapat áll, amely ezekkel a korrupt, elkanászodott hősökkel foglalkozik, s ha kell, likvidálja őket.

Tovább

12

Oz
27 / 0

Az Oz egy kemény bűnözőknek otthont adó fegyház nevének rövidítése (Oswald State Correctional Facility), melyben egy különleges project keretein belül mini-Amerikát hoznak létre kísérleti jelleggel (az Óz-analógiát követve Smaragdvárosnak nevezték el), ahol a "börtöntársadalom" minden szegmenséből csak válogatott alakokat helyeznek el, és próbálnak a szó legszorosabb és legnemesebb értelmében véve átnevelni, melynek célja a rehabilitáció, nem a büntetés. Emerald City lakosai között megtaláljuk a fekete bandatagokat, az ír utcai bűnözőket, a muszlimokat, a bigott keresztényeket, a nácikat, az olasz maffiózókat és a latin gengsztereket is.

Tovább

13

Kemény zsaruk
26 / 0

Dráma / Rejtély / Romantikus /

A szegénység sújtotta és bűnözéssel fertőzött Los Angeles-i Farmingtonba áthelyezett David Acaveda (Benito Martinez) kapitány egy olyan rendőrségi körzetet talál, ami a saját szabályai szerint szinte törvényen kívül működik. Ezt a hozzáállást Vic Mackey (Michael Chicklis) hitelesíti, aki a Speciális Erők Egységének a vezetője. Egy olyan csoporté, amely nem hátrál meg a törvény szabta korlátoktól, hogy üldözze a bűnözést. De vajon a liberális gondolkodású Vic egyszerűen hitehagyott és egy másféle hatásos értékrend szerint próbál a bűnözés ellen fellépni, vagy saját jól szervezett bűnbandáját működteti a törvénnyel takarózva? Catherine Dent szerepében C.C.H. Pounder, valamint Walton Goggins és Jay Karnes szereplésével a Kemény Zsaruk karakán és kendőzetlen bepillantást enged a zsaruk világába, akik mindennapos küzdelmet folytatnak a rend fenntartásáért. Ez rákényszeríti őket, hogy pengeélen táncoljanak, azoknak a szabályoknak a mezsgyéjén és néha azokon túl, amiket nekik kellene betartatniuk.

Tovább

14

Line of Duty
25 / 0

Dráma /

A Line of Duty-ban a rendőrség antikorrupciós egységét ismerhetjük meg, ide kerül ugyanis Steve Arnott, egykori terrorelhárító, akit egy félresikerült akció után száműznek. Azonban az antikorrupciós egységet vezető Ted Hastings nagyon is lát benne fantáziát, ezért magához veszi, hogy együtt számolják fel a rendőrségi korrupciót. A másik szálon Tony Gates nevű rendőrfelügyelőt ismerhetünk meg, aki olyan nagy sikerrel göngyölíti fel az ügyeit, hogy az év rendőrének is megválasztják. A harmadik szál ami szintén fontos az események szempontjából, amiben egy utcai drogbandával való leszámolás generálja az eseményeket és persze ez a cselekményszál is idővel a nagy egész részévé válik, nem is akármilyen módon.

Tovább

15

Sherlock Holmes kalandjai
24 / 0

Családi / Vígjáték / Dráma /

A Sherlock Holmes kalandjai egy brit krimisorozat, ami Sir Arthur Conan Doyle novelláinak feldolgozása. A főszerepet Jeremy Brett alakította, míg dr. Watson szerepét két évadon át David Burke, később a sorozat végéig Edward Hardwicke játszotta.

Tovább

16

Dexter
23 / 0

Dráma / Bűnügyi /

Dexter Morgan, már kiskorában is különlegesen viselkedett. Több állatot is megölt, melyről az apja is tudomást szerzett utólag, ám a gyilkolási kényszere ellen nem tudott semmit sem tenni. Egy nap úgy dönt, hogy fiának megtanítja a tökéletes bűntény elkövetését, mellyel azokat sújtaná, akik kicsúsztak a hatóság kezei közül, és tettükért megtorlást érdemelnek. Napjainkban Dexter a miami rendőrségnek dolgozik vérnyom-elemzőként, de aprólékos, fortélyos élete elfedi igazi természetét. A valóságban Dexter egy fegyelmezett és vérengző pszichopata, és az éj leple alatt oltja ki vérszomját gondosan legyilkolva a sorozatgyilkosokat, akik után egész nap nyomoz.

Tovább

17

Daredevil
22 / 0

Zenei /

A Daredevil Matt Murdock történetét tárja elénk, aki fiatal korában – egy baleset következtében – veszítette el látását, ám ezzel egyidőben a többi érzékszerve emberfeletti módon kifinomulttá vált. Az azóta férfivá cseperedett Matt nappal ügyvédként, éjszaka pedig igazságosztóként küzd New York City városának bűnözői ellen.

Tovább

18

Lucifer az Újvilágban
21 / 0

Dráma /

Az ördög megunta, hogy a pokol ura legyen, ezért Los Angelesbe költözik, ahol egy éjszakai klubot nyit, és kapcsolatot alakít ki egy gyilkossági nyomozóval.

Tovább

19

Mindhunter – Mit rejt a gyilkos agya
20 / 0

Horror / TV film /

Az FBI különleges nyomozóosztálya a legsúlyosabb bűntények feltárására szakosodott. Az ő feladatuk elkapni a sorozatgyilkosokat és az erőszaktevőket.

Tovább

20

X-Akták
19 / 0

A sorozat két teljesen ellentétes személyiség, Fox Mulder (David Duchovny) és Dana Scully (Gillian Anderson) FBI ügynökök életét követi nyomon, amint próbálják felderíteni a hivatal rejtélyes megoldatlan ügyeit, melyek közül a legtöbb paranormális jelenségekre utaló nyomokat tartalmaz. Mulder gyermekkorában tanúja volt testvére földön kívüliek által való elrablásának. Meggyőződése, hogy a világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel, földön kívüli élőlényekkel és emberi anomáliákkal. Scully ezzel szemben orvos, akinek határozottan az a véleménye, hogy minden jelenségnek megvan a tudományos magyarázata.

Tovább

21

Deadwood
18 / 0

Vígjáték / Western /

A westernsorozat a Dakota államban lévő Deadwood városában játszódik. Deadwood olyan helyen helyezkedik el, amely kívül esik a szövetségi ellenőrzés hatókörén. Ennek megfelelően itt nem érvényesek a szövetségi törvények. A területet 1868-ban, a dakota sziú indiánokkal Fort Laremie-ben, "örök időkre" kötött szerződés értelmében az oglala törzs számára jelölték ki. A Black Hills a dakota indiánok szent földje volt, ám a kapzsi telepeseket ez a legkevésbé sem érdekelte. Az arany hírére aranyásók ezrei lepték el a területet, ők alapították a várost 1876-ban. Az indiánokkal való összetűzések háborúhoz vezettek, amelyben az egyesült sziú, sájenn és arapahó törzsek a híres Little Big Horn-i csatában megsemmisítették a Custer tábornok vezette 7. Lovasezred jelentős részét. 1876 nyarára már tízezer főnyire duzzadt az illegálisan épült város lakossága. Az emberek aranyásásból és szerencsejátékból próbáltak meggazdagodni. Ekkor kezdődik a történet.

Tovább

22

A törvény embere
17 / 0

Történelmi / Dráma / Akció /

A törvény embere, Raylan Givens (Timothy Olyphant) rendőrbíró ízig-vérig hős, méghozzá a szó klasszikus értelmében: Stetson-kalapban, western csizmában, az övén pisztolytáskával jár; fegyverét csak akkor használja, ha valóban szükség van rá - de akkor embert öl vele, hiszen ez a fegyver rendeltetése, legalábbis szerinte.

Tovább

23

Poirot
16 / 0

Horror /

Amikor Agatha Christie megálmodta a belga nyomozó alakját, alacsony termetű, köpcös, díszes bajuszú, talpig elegáns úriembert képzelt el, aki valamikor az 1880-as években született. Az írónő által életre keltett nyomozó évtizedeken keresztül derítette fel a rejtélyes ügyeket, saját magát pedig minden szerénytelenséget nélkülözve remek embernek tartotta. Christie egészen az 1920-as évektől írt Poirot könyveket, mígnem 1975-ben, a Függöny című regényben vetett véget a detektív életének, aki a leírtak szerint 96 évesen, szívbetegség következtében hunyt el. A filmvásznon több színésznek is lehetősége volt belebújni Poirot bőrébe, leginkább mégis David Suchet alakítása emlékezetes. Suchet a 1990-es évek elején vette át a nyomozó szerepét, filmes alakításai mellett pedig elsősorban Shakespeare színészként ismert.

Tovább

24

Az igazság ifjú ligája
15 / 0

Vígjáték / Családi /

Tinédzsernek lenni nem könnyű – állandóan meg kell felelni a barátoknak, szülőknek, tanároknak, mentoroknak és legfőképpen – saját magunknak. De mi van, ha az ember lánya/fia nem is csak egy sima tinédzser, hanem egy tini szuperhős? A feladat kétszer olyan nehéz lesz, mivel az embernek egyrészt meg kell izmosítania saját önbizalmát, másrészt bizonyítania kell a többiek előtt, hogy az Igazság ifjú ligájában a helye. Ebben az akciódús sorozatban a DC Comics univerzum hősei találkoznak, és csábítanak lélegzetelállító kalandokra.

Tovább

25

Oxfordi gyilkosságok
14 / 0

Dráma / Kaland / Western /

Az 1960-as években játszódó sorozat Endeavour Morse-ot követi korai éveiben rendőrként. Morse részt vesz egy sor nyomozásban Oxfordban partnere, Fred Thursday detektívfelügyelő mellett.

Tovább

26

Wentworth, a nők börtöne
13 / 0

Vígjáték /

Bea Smith (Danielle Cormack) a Wentworth börtön női szárnyának királynője. Sziklaszilárd, félelmet nem ismerő asszony, akivel senki sem mer újat húzni. No de ki volt ő, mielőtt börtönbe került? Hogy válhatott egy hétköznapi feleség és anya egy hírhedt börtön riválisok nélküli úrnőjévé? Ez a lebilincselő és kompromisszumokat nem ismerő sorozat Smith börtönbe kerülésének első napjaitól kezdve követi nyomon az asszony felemelkedését és regnálását ebben a férfiaktól mentes, ám veszélyekkel teli világban.

Tovább

27

Mr. Robot
12 / 0

Sci-Fi / Bűnügyi /

Elliot fiatal programozó, aki antiszociális zavarban szenved. Épp ezért nem megy emberek közé, inkább csak a számítógépükön keresztül hackeli őket, de csak azért, hogy megvédje őket a rájuk leselkedő veszélyektől. Hamarosan nagy méretű fenyegetésbe botlik, alvilági szervezetek arra törekednek, hogy tönkretegyék a vállalati rendszert egész Amerikában.

Tovább

28

Kemény motorosok
11 / 0

Az Anarchia Gyermekei motoros bandát Jax apja alapította, azzal a szándékkal, hogy a bandatagok lázadó mivoltukat így is kifejezhessék. Az évek során azonban a fegyverek, a kábítószer és a bűnözés minden válfaja megjelent a motorosok világában is. Árulással, bosszúval átszőtt, bandaháborúk tarkította világ a kemény motorosoké.

Tovább

29

Hannibal
10 / 0

Vígjáték /

Az epizódonként egy órás sorozat, Thomas Harris regényeit dolgozza fel, és a két főhős, Will Graham, a fiatal tehetséges profilalkotó FBI-ügynök, és Dr. Hannibal Lecter, az elismert pszichiáter megismerkedését és kialakuló barátságát mutatja be. A Hannibál történet kezdetének kezdeténél járunk. Will Graham-nek ekkor még fogalma sincs róla, hogy idővel Lecter sorozatgyilkos, és az ő legádázabb ellenfele lesz...

Tovább

30

Marvel - A Megtorló
9 / 0

Vígjáték /

Frank Castle után hajtóvadászatot indítanak, miután egész családjával végeznek. Az alvilág úgy kezdi emlegetni őt, mint a Megtorló, aki nem válogat az eszközökben.

Tovább

31

Gengszterkorzó
8 / 0

Vígjáték /

A könnyű pénz szagára összegyűlnek Amerika gengsztervilágának nagyágyúi, köztük Arnold Rothstein, Lucky Luciano és Al Capone, akik mind az illegális alkoholterjesztésből akarnak meggazdagodni, az érdekellentétek pedig csakhamar bandaháborúkhoz vezetnek. A sorozat főszereplője Enoch "Nucky" Thompson, politikai figura, az 1920-as és 1930-as években. Sok emberrel van kapcsolata munkájában és magánéletében is, többek között politikusokkal, üzletemberekkel, sőt gengszterekkel is. A kormány ebben az időben kezd el nyomozni hamisítással és egyéb illegális ügyekkel kapcsolatban. Nucky élete is nagyító alá kerül, ugyanis a kormánynak feltűnik a férfi fényűző életmódja, amely szokatlan a politikában munkálkodók körében.

Tovább

32

Hatalmas kis hazugságok
7 / 0

Dráma / Thriller /

Az HBO új saját gyártású, erotikával, hazugságokkal és titkokkal teli sorozata három középosztálybeli anyuka történetét meséli el. A közös bennük, hogy mindenük megvan, mit egy nő kívánhat, és a gyerekeik most mennek iskolába. A látszólag tökéletes életük azonban sötét titkokat rejteget. A sorozat a nálunk sem ismeretlen Liane Moriarty bestseller regényéből készült, és valóságos sztárparádét vonultat fel, a főszerepeket Reese Witherspoon, Nicole Kidman, Shailene Woodley és Alexander Skarsgard alakítja.

Tovább

33

Luther
6 / 0

Dráma /

John Luther főfelügyelő egy sorozatgyilkos letartóztatását követően rövid kényszerszünet után tér vissza a rendőrségi munkába. Egy lángeszű fiatal lány, Alice Morgan szüleinek meggyilkolása ügyében kezd nyomozni. Hamar rájön, hogy Alice követte el a kettős gyilkosságot, de a látszólag tökéletes bűntényben nem talál bizonyítékot a lány ellen. Eközben Luthernek a magánéletben is van miért fájjon a feje, amikor ugyanis megpróbálja visszahódítani külön költözött feleségét, Zoet, kiderül, hogy annak már új barátja van.

Tovább

35

Brooklyn 99 - Nemszázas körzet
4 / 0

Thriller / Dráma / Bűnügyi / TV film /

A New York 99. számú rendőrőrsén játszódó, poénokkal tűzdelt sorozat a tehetséges, ám gyerekes módon viselkedő Jake Peralta nyomozó (Andy Samberg) és újdonsült főnöke, a mogorva Ray Holt (Andre Braugher) közötti konfliktusokat mutatja be rendkívül vicces formában, amihez persze az őrs többi, nem kevésbé defektes munkatársa is asszisztál. A káoszt csak fokozza, hogy az új vezető döntései nem könnyítik meg a szolgálati szabályzatot igencsak lazán kezelő Peralta életét.

Tovább

36

Ozark
3 / 0

Egy pénzügyi tanácsadó Chicagóból a Missouri-beli Ozark-hegységbe költözik családjával. Öt év alatt 500 millió dollárt kell tisztára mosnia drogbáró főnöke utasítására.

Tovább

37

Banshee
2 / 0

Dráma /

A feltételesen szabadlábra került tolvaj felveszi Lucas Hood, a Pennsylvania állambeli Banshee városka seriffjének személyazonosságát. A városban él régi szerelme, akit tizenöt évvel ezelőtt látott utoljára. Carrie azóta újból férjhez ment.

Tovább

38

American Crime Story
1 / 0

Dráma / Romantikus /

A sorozatban megismerkedhetünk O. J. Simpson tárgyalásával, és bepillanthatunk a vád és a védelem jogi csatájába, amelynek során a futballegenda kettős gyilkosságért történő elítéléséért, illetve felmentéséért küzdenek. A Jeffrey Toobin The Run of His Life: The People v. O.J. Simpson című könyvén alapuló történet feltárja a bíróságon zajló, kaotikus háttéralkuk és merész húzások világát, és hogy a vád túlzott magabiztossága, a védelem gyors észjárása, valamint a helyi rendőrség és az afroamerikai közösség kapcsolata miként adott okot kételkedésre az esküdtek számára.

Tovább