×

Film ajánlása a listára

Kezdje el begépelni a beküldeni kívánt film-sorozat-színész nevét és válasszon a listából.

Háborús filmek

„A háború pokol” – mondta a híres-neves polgárháborús vezérőrnagy, William Sherman – közvetlenül azelőtt, hogy felgyújtotta Atlanta városát. Igen, a háború pokoli – szörnyű, véres és pusztító. De a háborús filmek – nos, ezek egészen másak, sokkal népszerűbbek, konstruktívabbak és kreatívabbak. A háborús filmek már több, mint egy évszázada léteznek, szinte azóta, amióta kamerán keresztül láthatjuk a világot. Az évek folyamán a rendezők sokkal szélesebb szemszögből vizsgálták a háborút, és a háborús történeteket olyan kifejezőbb műfajokon keresztül juttatták el hozzánk, mint a romantika és a vígjáték. Végül szinte minden filmműfaj – sci-fi, szatíra, horror, történelem, életrajz, fantasy, krimi, rejtély, még a szuperhősök is – egyesült a hollywoodi csatatéren. A listánkon a legjobb háborús filmeket kínáljuk fel, amelyek sokféle prizmán és perspektíván keresztül ábrázolják a háborút. A háború szörnyűségétől az abszurditásig mindent felölel, ám egyben tiszteleg a háborús hősök előtt, akik egy végső áldozatot hoztak meg a hosszan tartó békeidők megőrzéséért. Tisztelegjünk együtt a hősök előtt. Találd meg az új kedvenc háborús filmjeidet és ajánlj te is filmeket a listára!

Hozz létre te is egy hasonló listát, a listák létrehozásához nem kell mást tenned mint regisztrálni az oldalunkon, és máris létrehozhatsz film, sorozat vagy színész listákat, amit megmutathatsz ismerőseidnek és persze az oldal látogatóinak.

Hiányzik egy film a listáról? Ezt a listát te magad is alakíthatod, mert a lista létrehozója engedélyezte a listára való ajánlást. Regisztráció után bárki küldhet be a listára elemeket amiről értesítést kap a lista létrehozója, és ha jónak találja az ajánlatot elfogadhatja.


avatarPankó Evelin

40 elem a listán
6.88 átlagos értékelés
92 óra 28 perc összes futási idő
$5.26B összes bevétel
Háborús filmek
Háborús filmek

Háborús filmek lista elemei

1

Apokalipszis most
(1979.08.15) 40 / 0

Dráma / Háborús /

Williard kapitány azt a megbízatást kapja a saigoni CIA-tól, hogy likvidáljon egy nyilvánvalóan megőrült ezredest. Az ezredes ugyanis a kambodzsai dzsungelben alakította ki saját birodalmát, amelyben magát istenként imádtatja és kíméletlen magánháborút folytat. Williard útja felfelé a folyón, a háborús területen keresztül egyre inkább erős színekkel festett rémálmokhoz hasonlít.

Tovább

2

A tábornok
(1970.01.25) 39 / 0

Háborús / Dráma / Történelmi /

A nácik talán az ördögtől sem féltek, de volt egy férfi, akivel soha nem bírtak, és akinek neve hallatán a hideg futkározott a hátukon. Patton tábornok nehéz ember hírében állt, módszereit, katonáival szemben tanúsított magatartását sokan bírálták, de mindezek a bírálatok eltörpültek stratégiai képességei, elszántsága és hazafisága mellett, melyek sorra segítették hozzá legendás győzelmeihez. Patton volt az, aki kiverte Afrikából a legyőzhetetlennek hitt Rommell hadseregét. A normandiai partraszállás után pedig megállíthatatlanul tört előre Európában. Patton civilként is katona maradt - azt tartotta, hogy már előző életében is harcos volt.Ebből a klasszikus, monumentális filmalkotásból megismerhetjük a férfit, aki győztes hadvezérnek született és akit senki sem ismert igazán. Történetén keresztül megtapasztalhatjuk a második világháború sorsfordító pillanatait is.

Tovább

3

Ryan közlegény megmentése
(1998.07.24) 38 / 0

Dráma / Történelmi / Háborús /

1944.06.06. a normandiai partraszállás napja. Az Omaha Beach kódnevet kapott tengerparton a csónakokból védhető fedezékbe igyekvő szövetséges katonák pergőtűzbe kerülnek, a vérveszteség óriási. Mindenütt halottak, sebesültek, cafatokra szakadt emberi testrészek, haldoklók halálhörgései. A pokol első bugyrán éppen csak túljutott Miller százados megmaradt embereivel újabb szinte lehetetlen próbatétel előtt áll. Egy kis csapat élén be kell hatolnia az ellenséges hátországba, hogy felkutasson egy amerikai katonát, James Ryan közlegényt. A főparancsnokság utasítására ugyanis azonnal le kell szerelni, mivel három bátyja a világháború különböző frontjain szinte egyszerre vesztette életét, s a hadsereg ezzel adózik a család tragédiájának. De a hosszú és veszélyes úton mindenkiben felmerül a kérdés: vajon miért ér ennek az egy embernek az élete többet, mint az érte küldött kilenc emberé?

Tovább

4

A szakasz
(1986.12.19) 37 / 0

Dráma / Háborús / Akció /

Önkéntesnek jelentkezik a vietnami háborúba az ifjú Chris Taylor. Ahhoz az egységhez osztják be, amelyet Elias és Barnes őrmester vezet. Elias betartja a játékszabályokat, törődik az embereivel, a kegyetlen Barnest viszont csak a harc, a küzdelem érdekli. Barnesnek és az embereinek semmi sem számít, hidegvérrel kivégzik az ártatlan embereket is. Amikor Eliasnak sikerül megakadályoznia az újabb mészárlást, a feldühödött Barnes lelövi. Chris sejti, mi történt. Mielőtt azonban az ügy kipattanna, a vietkongok támadásba lendülnek.

Tovább

5

Acéllövedék
(1987.06.26) 36 / 0

Dráma / Háborús /

Igazi szupercsapatot láthatunk akció közben Stanley Kubrick kitűnő filmjében, amelynek tárgya a vietnami háború és az a folyamat, amely során a katonák lassan elvesztik emberi mivoltukat és gyilkológépekké válnak. Hőseink egy kőkemény kiképzőtábor kellős közepén találják magukat, ahol egy állati kegyetlenségű őrmester veszi őket kezelésbe, aki pitbullagyával pusztán háborús nyersanyagot lát a kiképzendő újoncokban. Az Acéllövedék nem babazsúrokon való vetítésre készült: a cselekmény durva, a történet erős, a párbeszédek humora gyilkos. És mint oly kevés film, Kubrick alkotása - mutassa bár épp a kíméletlen alapkiképzést vagy a hue-i csata rémálmát - minden pillanatában telibe talál.

Tovább

6

Barry Lyndon
(1975.11.26) 35 / 0

Dráma / Romantikus / Háborús /

Barry Lyndon kilátástalan helyzetű, jövő nélküli ír fiatalember. Semmi esélye, hogy a tizennyolcadik századi Angliában nemesi rangot szerezzen. Vagy mégis? Barry Lyndon ugyanis nem gondolkodik, hanem cselekszik, és eközben úgy váltogatja a szerepeit, mint más a gatyáját. Ha kell epekedő udvarló, ha kell párbajhős, vagy éppen szélhámos, katona a hétéves háborúban, kém és hamiskártyás - bárki, ha a helyzet úgy kívánja. Végigkövethetjük, hogyan kapaszkodik egyre feljebb a ranglétrán, hogyan szerzi meg a kiváltságokat és a vagyont.

Tovább

7

Híd a Kwai folyón
(1957.10.11) 34 / 0

Dráma / Történelmi / Háborús /

Délkelet-Ázsia a második világháború idején. A japánok egy stratégiai szempontból igen fontos hídat építtetnek az angolokkal. Ha a híd felépül, az a szövetségesek nagyon sok katonájának életébe kerül. A tábor két részre szakad: a foglyok egy része rombolna, míg mások engedelmesen építenének. Mindeközben útnak indul egy kommandós egység, hogy felrobbantsa a hídat a Kwai folyón.

Tovább

8

A szarvasvadász
(1978.03.09) 33 / 0

Dráma / Háborús /

Egy pennsylvaniai kisváros ukrán-orosz negyedében az acélüzem egyik kohásza, Steven éppen az esküvőjét tartja, mielőtt két barátjával elindul Vietnámba. A három barát vidáman beszél arról, hogy remélik, az első vonalba kerülnek, mert így legalább lesz alkalmuk kiélvezni a bulit. Aztán betoppan egy háborús veterán, aki a kérdéseikre csak káromkodással felel. Nem tudják mire vélni a dolgot, de már nincs sok hátra, hogy ők is szembesüljenek azzal a világgal, mely félőrültté tette a katonát.

Tovább

9

Született július 4-én
(1989.12.20) 32 / 0

Dráma / Háborús /

Ron Kovic lelkes, hazáját szerető ifjúként önkéntesnek jelentkezik a hadseregbe, hogy a vietnami háborúban szolgálja Amerikát. Az egyik összecsapásban szerzett súlyos sebesülés azonban kettétöri az életét. Félig bénán, élete végéig tolókocsihoz kötve tért haza. Ahogy a háborúban, úgy otthon is gyötrelmek sorozata várja: meg kell szoknia nyomorékságát, be kell illeszkednie családjába, környezetébe. Csak lassan ismeri föl, hogy nem a körülötte lévő világ változott meg, hanem ő maga. Ron Kovic az egyik legismertebb háborúellenes aktivista lesz. (port.hu)

Tovább

10

Nyugaton a helyzet változatlan
(1930.04.29) 31 / 0

Dráma / Háborús /

A világhírű német regényíró, Erich Maria Remarque önként jelentkezett katonának az I. világháborúba, és ott szerzett - egész életét meghatározó - élményeit a Nyugaton a helyzet változatlan címmel 1929-ben megjelent és világsikert aratott regényében foglalta össze: a gimnáziumból épphogy kikerülő, fiatal nemzedék szemszögéből mutatja be a háború nyomorúságát és az emberekre gyakorolt iszonyú hatását. Hazafias lelkesedéssel vonul az iskolapadból a csatatérre a megtévesztett német ifjúság, hogy aztán rádöbbenjen, mennyire nincs köze az értelmetlen öldöklésnek az eszményekhez. A lövészárok-háború mindmáig egyik leghitelesebb és legmegrázóbb ábrázolását Eizenstein "kitűnő doktori munkának" nevezte, s Oscar-díjjal jutalmazták. Azóta is filmtörténeti klasszikus ez a mesteri korai hangosfilm.

Tovább

11

Hajnali mentőakció
(2006.09.09) 30 / 0

Kaland / Dráma / Háborús /

A film főhőse a német születésű Dieter Dengler, aki egész életében pilóta akart lenni. 18 éves korában az Egyesült Államokba költözött, ahol a vietnámi háború idején beállt a hadseregbe. Egy bevetés során a gépét azonban lelőtték Laosz felett, őt pedig foglyul ejtették. Ám a kínzások, éheztetések nem vették el Dieter életerejét: szökést tervezett, majd meg is valósított néhány társával együtt.A Hajnali mentőakcióban Christian Bale élete egyik legnagyobb alakítását nyújtja Dengler szerepében. Nagyszájú amerikai katona, megalázott fogoly, messianisztikus törvényen kívüli - Bale a szerep egyes vetületeit olyan szenvedélyes erővel alakítja, hogy Herzog múzsájának, Klaus Kinskinek hasonlóan felejthetetlen játékát juttatja eszünkbe. Az operatőri munka is lenyűgöző, noha egyszerűbb és közvetlenebb, mint Herzog korábbi filmjeiben - a forgatókönyv lendületes.

Tovább

12

Az őrület határán
(1998.03.05) 29 / 0

Dráma / Történelmi / Háborús /

Egy régi amerikai mondás szerint az épelméjűt csak egy hajszálvékony vörös vonal választja el az őrülttől. A távoli csendes-óceáni szigeten a Charlie század katonái ugyanezen a vonalon, az őrület határán egyensúlyoznak. A második világháború idején az egyik legvéresebb csatát a Salamon-szigetek birtoklásáért vívták az amerikaiak és a japánok. A Guadalcanal-szigeti partraszállással új fejezet kezdődött az összecsapásukban. A paradicsomi szépségű, buja növényzetű sziget lángoló pokollá vált. James Jones regényének filmváltozata.

Tovább

13

Most és mindörökké
(1953.08.28) 28 / 0

Háborús / Romantikus / Dráma /

1941. Hawaii. Prewitt közlegényt, aki civilben ökölvívó volt, arra akarja kényszeríteni felettese, Holmes kapitány, hogy bokszoljon az egység színeiben. Mivel Prewitt már korábban elhatározta, hogy soha többé nem veszi fel a kesztyűt, nem engedelmeskedik a parancsnak. Ettől kezdve pokollá változik az élete. Közben a jóképű Warden őrmester szemet vet a kapitány feleségére, a kikapós Karenre. Még senki sem sejti, hogy néhány nap múlva bombák hullanak Pearl Harborre.

Tovább

14

A diktátor
(1940.10.15) 27 / 0

Vígjáték / Háborús /

Az első világháborús veterán zsidó borbély a megszólalásig hasonlít országa diktátorára, Hynkelre. A borbély azonban háborús sérülése miatt egészen a harmincas évekig amnéziában szenvedett, ezért meglepetésként érik az időközben bekövetkezett változások. Állítólag Hitler e film láttán parancsot adott Ötödik Hadoszlopának Chaplin fizikai megsemmisítésére, amit Amerika hadba lépése akadályozott meg. A zsidó borbély és a diktátor kettős szerepében remeklő író-rendező - valóságkutató beállítottságához híven - nem politikailag, hanem emberileg, vagyis embertelenségében leplezi le a Führert: kisszerű, korlátolt és beképzelt alak, aki hatalmát mindezek leplezésére (is) használja, miközben gesztusai állandóan leleplezik. Az ő ellenpólusaként jelenik meg a film végén maszk nélkül békeszónoklatot mondó Chaplin, mint értelmes-érzelmes lény, aki Hitler pályájának felívelése idején (!) vígasztalt és mozgósított azzal, hogy egy senkinek ábrázolta az istenített vezért.

Tovább

15

Dunkirk
(2017.07.19) 26 / 0

Háborús / Akció / Dráma /

A II. világháború egyik legtragikusabb emléke lehetne, ám egy különleges mentőakció története lett belőle. 1940 májusának végén a diadalmasan előretörő német hadsereg bevonult Belgiumba, és a franciaországi Dunkerque közelében a tengerhez szorította a brit és francia katonákat. A legfeljebb 5 kilométeres szakaszon a szövetségesek több mint 300 000 embere szorult össze, és nem volt merre menekülniük. Az angol flottának különleges és váratlan akcióval, hatalmas veszteségek árán mégis sikerült véghezvinni a mentőakciót – és sikerrel juttatta ki a frontvonalból a szabad világ utolsó hadseregét.

Tovább

16

1917
(2019.12.25) 25 / 0

Háborús / Dráma / Akció / Thriller / Történelmi /

Javában zajlik az I. világháború, amikor két fiatal brit katonát egy lehetetlennek tűnő küldetéssel bíznak meg: az ellenséges vonalon kell áthatolniuk, hogy egy üzenetet kézbesítsenek bajtársaiknak. Egy napjuk van, hogy célhoz érjenek, különben 1600 társuk, köztük egyikük testvére is odavész. A két bátor harcos hihetetlen elszántsággal indul neki a német frontnak…

Tovább

17

Mennyei királyság
(2005.05.03) 24 / 0

Dráma / Akció / Kaland / Történelmi / Háborús /

Balian, a hitét vesztett patkolókovács származása ellenére a Szentföldre utazik, ahol akaratlanul is a háború középpontjába kerül. Ám Jeruzsálem hamis csillogása, a lovagok, Tiberias és Guy de Lusignan ármánykodása közepette beleszeret a szépséges hercegnőbe, majd vezéralakja lesz az eseményeknek. Végül minden bátorságát és tudását összeszedve megpróbálja megvédeni a várost a legendás Szaladin hatalmas seregével szemben.

Tovább

18

A dicsőség ösvényei
(1957.10.25) 23 / 0

Dráma / Háborús /

Az első világháborúban Párizstól 28 km-re megmerevedett a front és egy folyamatos, zegzugos lövészárok-rendszer alakult ki, amelyben francia közkatonák küszködtek a mindennapi apró kis győzelmekért a németek ellen, melyet parancsra teljesítettek. Mireau tábornok ebben a lehetetlen helyzetben olyan feladatot kap, amely egyenlő az öngyilkossággal, vagyis a "Hangyavár" bevételét. Dax ezredes először nem ért egyet a parancs végrehajtásával, de később elfogadja. A roham megkezdődik, de igen gyorsan vissza kell vonulnia a francia ezrednek, oly sok a veszteségük. Broulard tábornok parancsot ad ki a saját tüzéreinek, hogy lőjenek a visszavonuló, "gyáva" katonáikra. Ezt a parancsot a tüzérparancsnok megtagadja. A visszavonulás után a vezérkari tábornokok felelősségre vonják az ezredet a "gyávaságukért" és elrendelik, hogy az ezred három századából száz-száz főt végezzenek ki. Dax ezredes a tábornokok elé áll, s közli velük, hogy őt vonják egyedül felelősségre.

Tovább

19

Hideghegy
(2003.12.24) 22 / 0

Kaland / Dráma / Történelmi / Romantikus /

Ada kényelemben nevelkedett. Apja bár Charlstonból egy eldugott, hegyvidéki településre költözött, a széltől is óvja lányát. Inman a Hideghegyen született, ácsként dolgozik. Nem sokkal a polgárháború kitörése előtt megtetszenek egymásnak, és bár csupán egyszer csókolták meg egymást, mielőtt Inman bevonul, örök hűséget esküsznek egymásnak. A férfit elnyeli a háború. Borzasztó dolgokat lát és él át. Megelégeli az öldöklést, csupán egyetlen dolog élteti: a hazatérés. Megszökik, és bujkálva, menekülve, gyalogol a Hideghegy felé. Szerelme eközben magára marad, és az egyre zordabbra forduló világban igyekszik túlélni a háború hozta szörnyűségeket. Ő is csak azért küzd olyan elszántan, mert tudja, hogy Inman hazatér.

Tovább

20

A bombák földjén
(2008.10.10) 21 / 0

Dráma / Thriller / Háborús /

Az Irakban dolgozó amerikai bombaosztag tagjai talán a világ legveszélyesebb munkáját végzik. Nap mint nap bombákat hatástalanítanak a háborús övezet kellős közepén. Életük azon múlik, hogy sikerül-e a megfelelő zsinórt elvágni idejében, mielőtt valaki felrobbantaná az elrejtett tölteteket. Számukra Bagdadban mindenki potenciális ellenség, ezért belső konfliktusaik ellenére össze kell tartaniuk. William James bombaspecialista őrmester megszállottan nem vesz tudomást a halál közelségéről társaitól eltérően, akik egyszerűen csak túl akarják élni a már alig néhány napos küldetést. Összebarátkozik egy helyi kisgyerekkel, Beckhammel, és amikor egy bombaraktárban hozzá hasonlító holttestre bukkan, keresni kezdi a tetteseket.

Tovább

21

A rettenthetetlen
(1995.03.14) 20 / 0

Akció / Dráma / Történelmi / Háborús /

A rettenthetetlen jelző William Wallace-t, a XIII. századi skót felkelőt illeti, aki a skót történelemnek valóban az egyik hősi alakja. Sir William Wallace lovag többéves távollét után visszatér szülőföldjére, Skóciába. Kaotikus állapotok uralkodnak: a skót király trónörökös nélkül halt meg, ezért angol riválisa, a kegyetlen és hitetlen I. Edward elfoglalta trónját. A lovagnak hosszú rábeszélés és példamutatás után sikerül ütőképes hadsereggé kovácsolnia elfásult népét. A szépséges Izabella hercegnőt a király saját előnyére próbálja felhasználni Wallace ellen, ám kettejük között szerelem szövődik. A lovagra egyre több veszély kezd leselkedni, a politika és az ármány egyre sötétebb hálóiba kerül, míg végül árulás áldozata lesz.

Tovább

22

A Sólyom végveszélyben
(2001.12.28) 19 / 0

Akció / Történelmi / Háborús /

Egy évtizede megtörtént kommandós esetet dolgoz fel a látványos film: 1993. október 3-án közel 100 ejtőernyős amerikai katonát dobtak le Mogadishuban, Szomália fővárosában Mike Steele kapitány (Jason Isaacs) vezetésével. A polgárháborút szító hadúr és szárnysegédei voltak a célpontok. A 45 percesre tervezett villámakció 16 órás vérfürdőbe torkollott. 18 katonát és két Black Hawk típusú hipermodern harci helikoptert veszítettek az amerikaiak. A sikertelen akció a szomáliai amerikai akciók beszüntetésére hangolta az otthoni közvéleményt. Mark Bowden nagysikerű naplójából készült a drámai pillanatokban bővelkedő mozi.

Tovább

23

Az árok
(1999.09.17) 18 / 0

Háborús / Történelmi /

Az I. világháború egyik legvéresebb csatája előtti 48 óra feszültségét élhetjük át a lövészárokban rejtőzködő fiatal angol közkatonák szemszögéből. Miközben őrmesterük (Daniel Craig) ugráltatja őket, aki minden keménysége mellett igyekszik tartani a lelket a fiúkban, apró emberi mozzanatokon keresztül tárul fel a maroknyi csapat tagjainak különböző karaktere, élethelyzete. Mindannyiukat rossz előérzetek nyomasztják a rájuk váró harci feladattal kapcsolatban, de nem sejtik, a parancs átgondolatlansága milyen katasztrofális következményekkel fog járni.

Tovább

24

Amerika kapitány
(1990.12.14) 17 / 0

Akció / Sci-Fi / Háborús /

Az 1930-as években Dr. Vaselli kísérletei nyomán genetikai változtatáson esik át egy fiatal olasz fiú. Évekkel később a tudósnő Amerikában egy önkéntesen végez el hasonló beavatkozást. Miután azonban Amerika Kapitány kiszabadul több évtizedes fogságából, melyet jégbe fagyva töltött, újra felveszi a harcot ősellenségével, a Vörös Koponyával...

Tovább

25

A faun labirintusa
(2006.10.10) 16 / 0

Fantasy / Dráma / Háborús /

Spanyolország, 1944. A polgárháború véget ért, de a hegyekben még harcolnak a gerillák. Carmen (Ariadna Gil) kislányával, Oféliával (Ivana Baquero) új férjéhez, a hideg, kegyetlen és autoriter Vidal (Sergi López) kapitányhoz költözik, aki Franco seregében szolgál. Ofélia nem szenvedheti az új életét, így a ház mögött felfedezett rejtélyes labirintusba menekül. Pán - védelmezője és vezetője - egy mesebeli figura meggyőzi, hogy a kislány egy mágikus királyság rég elveszett hercegnője. Hogy az elveszett igazságot megtalálja, Oféliának három próbát kell kiállnia, olyanokat, melyekre senki nem készítette fel.

Tovább

26

Az az átkozott páncélvonat
(1978.02.08) 15 / 0

Vígjáték / Háborús /

Franciaország, 1944. Egy elítélt katonákat szállító teherautót megtámad egy német repülőgép. A támadás során a raboknak sikerül megszökniük és a semleges Svájc felé venni útjukat. Útközben végeznek egy német egyenruhában álcázott amerikai különleges egységgel, akik a V2-es rakéta irányítórendszerét hivatottak megszerezni. A szökevények a különleges egység helyébe lépnek.

Tovább

27

Gallipoli
(1981.08.13) 14 / 0

Háborús / Dráma / Kaland / Történelmi /

Mel Gibson lehengerlő alakítást nyújt Peter Weir rendező lenyűgöző történetében, mely két ausztrál katona barátságáról és kalandjairól szól 1915-ben. Kontinenseken és óceánokon kelnek át, piramisokat másznak meg és gyalog szelik át Egyiptom ősi sivatagát, hogy csatlakozzanak regimentjükhöz a végzetes gallipoli csatában. A történelem visszhangjai keverednek a barátok lebilincselő sorsával, amint részévé válnak az I. világháború legendás ütközetének Ausztrália és a Németországgal szövetkező törökök között. Ez a csata olyan az ausztráloknak, mint Alamo az amerikaiaknak...

Tovább

28

Levelek Ivo Dzsimáról
(2006.12.19) 13 / 0

Akció / Dráma / Háborús /

Az amerikai hadsereg Japánhoz közeledik. A Csendes-óceán nagy része már az övék, és a jenkik bíznak benne, hogy hamarosan véget ér a második világháború. Ám ahhoz, hogy japán földre tehessék a lábukat, előbb ki kell szorítani ellenségeiket Ivo Dzsima szigetéről. Ha elfoglalják, a repülőgépeik innen már Tokiót is elérhetik. A sziget védelmével Kuribayashi tábornokot bízzák meg. A kiváló katona tudja, hogy nincs esélyük, ennek ellenére teljesíti kötelességét. Katonáival együtt negyven napon át feltartóztatja az óriási túlerőben lévő amerikai haderőt.

Tovább

29

King's Man: A kezdetek
(2021.12.22) 12 / 0

Akció / Kaland / Thriller / Háborús / Rejtély /

Mikor a történelem legszörnyűbb zsarnokai és bűnöző lángelméi összegyűlnek, hogy háborút kirobbantva emberek milliót tüntessék el a föld színéről, egyetlen férfi képes rá, hogy versenyt futva az idővel megállítsa őket.

Tovább

30

Szerelmem, Hiroshima
(1959.06.10) 11 / 0

Dráma / Történelmi / Romantikus /

A filmtörténet vitathatatlan klasszikusa, melynek forgatókönyvét Oscarra jelölték. Az "új regény" neves képviselőjének, Durasnak találkozása az "újhullám" egyik megteremtőjének tartott Resnais rendezővel olyan forradalmian új, közös alkotást eredményezett, amely messze túllépett a hagyományos filmművészet keretein. Egy német katonába beleszerető francia lány nevers-i tragédiáját állítja a film a hiroshimai tragédia mellé, amelyet egy, az egész családját elvesztett japán mérnök képvisel. A francia nő és a japán túlélő között szerelem ébred...

Tovább

31

Schindler listája
(1993.12.15) 10 / 0

Dráma / Történelmi / Háborús /

Egyetlen ember is képes lehet arra, hogy a körülmények ellenére megváltoztassa a dolgok menetét. A mondás igazát mi sem bizonyítja jobban, mint Oskar Schindler története. A film főhőse, Oskar Schindler született üzletember és szerencsejátékos. A második világháború legelején elkerül a megszállt Lengyelországba és azonnal megérzi, milyen hatalmas üzleti lehetőségek nyílhatnak meg előtte. Baráti kapcsolatok és némi ügyeskedés révén megszerez magának egy gyárat - a Deutsche Emailware Fabrikot - és nem győz eleget tenni a beözönlő megrendeléseknek.

Tovább

32

A helyőrség
(2020.06.24) 9 / 0

Háborús / Dráma / Történelmi / Akció /

54 amerikai katona története, akiknek 2009 októberében, az afganisztáni háború kamdeshi ütközetében kellett helytállniuk nyolcszoros túlerővel szemben.

Tovább

33

Homokvár
(2017.04.21) 8 / 0

Háborús / Akció / Dráma /

2003-ban járunk, Irakban. Matt Ocre (Hoult) közlegény most először szembesül a hőséggel és a háború borzalmaival. Baqubah külvárosában kell helyreállítani a vízszolgáltatást néhány katonával együtt. Azonban a helyiek félnek tőlük, neheztelnek rájuk, eléggé nehéz megnyerni a bizalmukat. Ocre ezeken az utcákon, sarkokon és iskolákban ismeri fel, hogy mi ennek a harcnak az igazi ára.

Tovább

34

Az 5 bajtárs
(2020.06.12) 7 / 0

War / Drama /

Four African-American Vietnam veterans return to Vietnam. They are in search of the remains of their fallen squad leader and the promise of buried treasure. These heroes battle forces of humanity and nature while confronted by the lasting ravages of the immorality of the Vietnam War.

Tovább

35

A Mauthausen-i fotós
(2018.10.26) 6 / 0

Dráma / Történelmi / Thriller /

Francisco Boix fotós története, aki az ausztriai mauthauseni koncentrációs tábor lakója volt.

Tovább

36

Amerikai mesterlövész
(2014.12.25) 5 / 0

Háborús / Akció /

A háború borzalmas. Chris Kyle pedig a borzalom nagymestere. Gyerekkorában Texasban járt az apjával vadászni, 2001 szeptembere után pedig úgy érezte, a hazájának szüksége van rá. Tengerészgyalogos-kommandós lett, és Irakban vált mesterlövésszé: az első vonalban harcolt, de mindig egyedül volt; kilométeres távolságokból ugyanúgy, mint közelharcban, egy szál pisztollyal a kezében. A Pentagon dokumentációja szerint 150 ellenséges katonával végzett. Nem csoda, hogy úgy hívták: "el Shaitan", az ördög. A háború azonban nem diadalmenet: a film nemcsak a győzelmekről, hanem a szörnyű megpróbáltatásokról, sebesülésekről és a bajtársak haláláról is szól.

Tovább

37

Trója
(2004.05.03) 4 / 0

Kaland / Történelmi / Háborús / Akció /

Parisz, Trója hercege és Helené, a spártai hercegnő - ártatlan találkozásából akkora háború robban ki, ami egy egész civilizáció végromlását fogja előidézni. Parisz elszereti és elrabolja Helenét férjétől, Meneláosz királytól, és ez nem maradhat megtorlás nélkül. És aki Meneláoszt sérti meg, az megsérti bátyját is, Mükéne hatalmas királyát, Agamemnónt, aki azonnal hadba hívja a görög seregeket, hogy Trója ellen vonuljanak, visszaszerezzék Helenét és fivére becsületét. Agamemnónnak kapóra is jön ez az eset, hiszen végtelen kapzsiságában régóta feni a fogát Ilionra: ha elfoglalja Tróját, övé a teljes Égei-tenger, és megerősíti hatalmát máris óriási birodalma felett...

Tovább

38

Arábiai Lawrence
(1962.12.11) 3 / 0

Háborús / Történelmi / Kaland / Dráma /

T. E. Lawrence a Brit Hadsereg hadnagya az első világháborúban. Feladata nem túlságosan izgalmas: különböző haditérképeket kell megfelelő színűre kifestenie. Amikor végre egy megfigyelői megbízatást kap az egykori Török Birodalom területén, nagy elszántsággal veti bele magát a munkába. Amikor azonban megbízatása helyszínére érkezik, megtudja, a dolgok egészen máshogy festenek mint ahogy azt gondolta.

Tovább

39

Pearl Harbor - Égi háború
(2001.05.21) 2 / 0

Akció / Háborús / Történelmi / Romantikus / Dráma /

1941. december 7. A második világháború fordulópontja, a történelem egyik legvéresebb csatája: a japán légierő megtámadta Amerika csendes-óceáni flottáját. A támadás számtalan áldozattal járt, hatalmas pusztítást vitt végbe: sokáig tartott, míg az amerikai hadsereg kiheverte a csapást, és felkészült a visszavágásra. Ez a film e támadás és csata története, de egyben három fiatal története is. Akik, miközben a történelem a szörnyű, véres események közepébe sodorja őket, a saját életüket élnék - azt sem könnyű. Rafe és Danny a legjobb barátok: gyerekkoruk óta együtt szeretnének pilóták lenni. Mindketten katonák, mindketten Pearl Harborban állomásoznak. És mindketten ugyanazt a lányt szeretik. A japán gépek pedig elindultak Pearl Harbor felé.

Tovább

40

G.I. Jane
(1997.08.19) 1 / 0

Akció / Dráma /

Ridley Scott, a Gladiátor és a Hannibal rendezője olyan hősnőről forgatott drámaian feszült, pergő akciófilmet, aki az elképesztő katonai szigor és a fizikai megterhelések ellenére is képes kitartani elhatározása mellett, hogy a férfiakkal egyanrangú katona váljon belőle. A katonai költségvetési bizottság elnöke arra kényszeríti a haditengerészet leendő parancsnokát, hogy a katonai szolgálatnál vezesse be a nők teljes egyenjogúságát. A kísérlethez a haditengerészet élgárdájának egyik gyakornokát, a SEALS-kommandó egyik tagját, Jordan O'Neil (Demi Moore) hadnagyot választja. Senki nem bízik a sikerben, mivel a kegyetlen kiképzés során a férfiak 60%-a kiesik a rostán. De O'Neil elszánta magát, mindenképp bizonyítani akar.

Tovább